Nem sokkal az új év beköszönte után az UIM közzé tette 2020-as versenynaptárát!
A tavalyi és korábbi évek ismerős terepei (Boretto, Ternopil) mellett két “újonc” is csatlakozott a versenyhelyszínek közé: a cseh Jedovnice és a festői szépségű, lengyel Chodziez városa ad otthont a Formula 250 kategória egy világbajnokságának és egy Európa-bajnokságának.
A 2020-as versenynaptárat ide kattintva éritek el! A teljes évi UIM versenynaptárat pedig ide kattintva nézhetitek meg!
A motorcsónakot már 2019 decemberében elkezdtem felkészíteni a 2020-as megmérettetésekre, festéssel teltek el a két ünnep közötti napok. Természetesen ennél jóval több fejlesztés és alkatrészcsere vár a gépre, hogy az új évben sokkal jobb teljesítményt nyújtson, mint tavaly.
Kövessétek a felkészülést a Facebookon!